Több extrém dolgot csináltam már a wakeboard karrierem alatt, de amikor a Red Bull-lal kitaláltuk a szárnyashajós athlete projektet, éreztem, hogy ez az extremitás megkoronázása lesz…:-)
Csúsztam már a Világbajnok ifi kajak 4-es után, vontatott sárkányhajó a szegedi VB-n, de szárnyashajó eddig csak álmaimban húzott! 🙂 Szeptember végére tűztük ki a mutatványt, ami egy kicsit megnehezítette a kivitelezést, ugyanis a Duna akkor kb. 10 fokos, de ez sem tántorított el!
Férjemmel elmentünk egy menetrend szerinti szárnyassal Szentendrére, hogy közelről megnézzük a hajót, mert még életemben nem utaztam ilyennel. Mondanom sem kell, amikor ráadta a kapitány a kakaót, akkor azért hevesebben kezdett verni a szívem! Nagyon masszív szerkezet a szárnyashajó, ugyanis két 62 400 köbcentis motor hajtja. Mondta is a kapitány, hogyha tényleg komolyan gondoljuk a mutatványt, akkor 30 méternél hosszabb kötéllel számoljunk, mert óriási a szívóhatása! Innentől kezdve csak a „beszippantáson” járt az eszem, és azon, hogy ez tényleg egy elég őrült ötlet… A nagy nap előtt tartottunk egy főpróbát a Megyeri híd utáni Duna szakaszon. Amikor először beugrottam a friss Dunába, valamilyen más tudatállapotba kerültem, alig vártam, hogy kihúzzon a vízből a hatalmas monstrum, csak be ne szippantson…:-) Különleges élmény volt kiállni utána, de azért kellett egy kis idő, hogy megszokjam a nem mindennapi vontatást! Mivel nagyon hosszú volt a kötél, amit a hajó alsó részéhez tudtunk rögzíteni, így szinte lefele húzott, és a szárnyas össze-vissza csapódó hullámain elég nehéz volt csúszni, ezért nagyobb invert trükköket nem nagyon lehetett beadni, úgyhogy rámentünk a sebességre. A wakeboard sport állandó sebessége kábelpályákon 30 km/h, motorcsónak után pár km/h-val több, engem pedig 42 km/h-val húzott a szárnyas a főpróbán, ami wakeboarddal már nagy sebességnek számít! Jó tapasztalatokkal zártuk a gyakorlást, pár nappal később pedig következett élesben a csúszás, amit egyre izgatottabban vártam!
Szerencsére az égiek is mellénk álltak, ugyanis gyönyörű napsütéses őszi napra ébredtem a nagy napon, a hajnal már a Belgrád rakparton ért, és farkasszemet néztem a Sólyom II-vel, ami a húzópartnerem volt. 🙂 Pár adat a „vízi” Sólyomról: 1988-ban a Szovjetunióban építették, üresen 37,2 tonna vízkiszorítású, 1100 lóerős monstrum, ami a MAHART cég 10 db-os szárnyashajó flottájának az egyik legnagyobb, 112 férőhelyes szárnyashajója. A Sólyom II orra 30km/órás sebességnél emelkedik ki a vízből és kb. 350 méter alatt gyorsít fel 45-60 km/órára, amely az átlagsebessége a mindennapi turista utak során.
A rajt előtt óriási izgalom volt rajtam, és már nemcsak a beszippantás miatt! 🙂 Igencsak dolgozott bennem az adrenalin, amikor ott álltam bedroppolásra készen a mólón. Miután sikeresen elindultunk, szürreális élményben volt részem, hogy miközben ébredezett a város, én egy szárnyashajó után száguldozom a város szívében! Merthogy a projekt napján a Szabadság híd és a Margitsziget között csúsztam, háromszor hasíthattam végig ezen az 5 km hosszúságú szakaszon.
Különlegesen szép szemszögből láttam Budapestet, a Dunáról gyönyörködtem a Parlamentben, a Várban, alulról megcsodáltam a Szabadság-, a Lánc-, és a Margit hidat. Városnézésre azért nem sok időm maradt, ugyanis nagyon figyelni kellett a Dunát, nehogy beleakadjak uszadékokba, amik elég veszélyesek. Az is fontos volt, hogy lehetőleg minél kevesebbszer (vagy egyáltalán ne…:-) ) essek, mert a Dunának 10 km/órás folyási sebessége van, ami pillanatok alatt igencsak arrébb úsztatott engem a célhelyszíntől! 🙂
Pár kisebb trükk után jött a sebességemelés, ugyanis túl akartam szárnyalni a próbán elért 42 km/h-t! Ez olyan jól sikerült, hogy a végsebesség 58 km/h óra lett, ami már a monósí sportnak, de még magának a szárnyashajónak is majdnem a végsebessége, ráadásul folyóvízen sikerült ezt megcsinálni, ami még nehezebb, mert a reggeli tükörsima Duna később borzasztóan behullámosodott. Olyan füst, benzin-, és vízgőz jött ekkora sebességnél a Sólyomból, hogy közel 1 perc után vissza kellett vennünk a tempóból, mert alig láttam valamit, lélegezni nehezen tudtam, és az izmaimat is eléggé lemerítette ez a gyors sebesség, meg a hullámos víz. Nem utolsósorban pedig azért is lassítunk kellett, mert a Belgrád rakpart felső részén ekkora tempónál már leinthettek volna minket a rendőrök sebességtúllépésért! 🙂
Komoly stáb volt mellettem, akik éberen figyelték minden mozdulatomat, és vigyáztak rám. Több motorcsónakból, a szárnyashajóról, sőt még helikopterről is kameráztak és fotóztak, a világ egyik legjobb sportfotósa, Samo Vidic, és kollégája, Philip Platzer elképesztően jó fotókon örökítették meg a “szárnyas” pillanatokat, pár fotót feltöltöttem a wakeboardos képeim közé. Az eseményről készült szuper kis videó pedig Tokaji Joe és csapata munkáját dicséri, ezt a videótárban megnézhetitek!
Visszagondolva, veszélyes vállalkozás volt, de a bemutató minden egyes percét élveztem, örök életre szóló élménnyel gazdagodtam! Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült valóra váltanom az egyik régóta dédelgetett őrült álmomat, úgy tudom, hogy a világon először hajtottak végre ilyen mutatványt! 🙂
Ezúton is nagyon KÖSZÖNÖM Nagy Bettinek, Bécsy Balázsnak, Zab Gábornak, Büttl Krisztiánnak, Mikola Gábornak, és az egész Red Bull Családnak, hogy ez az egész szárnyashajó projekt álomból valósággá válhatott!!!